Az átviteli hálózat nagyfeszültségű oszlopain számos védett, sőt fokozottan védett madárfaj lel otthonra a MAVIR által kihelyezett műfészkekben, amelyek a dolmányos varjú és a holló mellett jelentős mennyiségű vércsének és kerecsensólyomnak is otthont adnak. A madarászok számára – mindezek mellett – egyik legnagyobb ragadozó madarunk, a fokozottan védett kerecsensólyom bír kiemelt jelentőséggel.
A MAVIR oszlopain mai tudásunk szerint több mint, 250 kerecsensólyom és annál is több vörös vércse fészkel, amely a szakemberek szerint a hazai állomány mindkét madárfaj esetében a feléhez közelít. Így napjainkra a kerecsenállomány az oszlopokra kihelyezett műfészkekben született szaporulatnak köszönhetően megmenekült a kihalófélben lévő státusztól. A 2010-es év hideg, esős, szeles költési időszaka az oszlopokon és a fákon költő kerecsenpárokat is próbára tette. Az időjárás miatti sikertelen költések mellett 52 fészekaljban sikerült fiókákat felnevelniük.
Miért szeretik ezek a madarak a mi oszlopainkat? Talán azért, mert a sík területeken ahol állnak, ideális helyet nyújtanak a madaraknak vadászterületük megfigyelésére, és nem kell félniük azoktól a ragadozóktól sem, amelyek a fákon egyébként becserkészhetnék fiókáikat. Azáltal, hogy ezek a madarak elfogadják a nekik felkínált mesterséges fészkelési lehetőséget, az ornitológusok számára lehetővé teszik azt is, hogy tanulmányozzák életüket, szokásaikat.
A műfészkekben felcseperedő fiókákat a madártani szakemberek a vezetékfelügyelőségek munkatársainak segítségével gyűrűzik meg. 2010-ben szerte az országban 9 vezetékfekügyelőség 30 dolgozója vett részt a komoly szakértelmet igénylő munkában. Munkatársaink több mint 50 fészekhez látogattak el, megannyi oszlopon végeztek munkát, esetenként feszültség közelében is. A madárvédelmi szakemberektől kapott tájékoztatás szerint több mint 120 fióka kapott gyűrűt – így segítve védett értékeink azonosítását és megfigyelését. A fiókák gyűrűzésének programját a MAVIR ZRt. és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által kötött együttműködési megállapodás keretében a médiumok meghívásával a két szervezet közösen végezte. A gyűrűzésen túl két madárra (a sándorfalvai és a kisvárdai vezetékfelügyelőségek területén) műholdas vevőt is felhelyeztek, ezek segítségével ugyanis nyomon követhetjük a XXI. század vándorait. A LIFE program keretében felkészültek a műfészek bekamerázására, és másik három műfészek esetében foto-csapdák kihelyezésére. Ezzel a 2011 évi költési időszaktól kezdve szeretnék figyelemmel kísérni a fiókák születését, növekedését oszlopainkon. A program helyet kapott a MAVIR társadalmi szerepvállalásában is, melynek keretében számos rendezvényen szerte az országban gyerekek és felnőttek ismerhették meg madárvédelmi programunkat interaktív előadások keretében.